Skip to content

Márta & Ádám

Az őszi esküvőkiállításon fogalmazódott meg bennem ennek a fotózásnak gondolata, amikor váratlanul összefutottam régi ismerősökkel a Lupa standján. Éppen a Love Projekt alapítójától, Szanditól érkeztem, akivel akkor már gőzerővel készültünk- vagyis Szandi- egy novemberi Styled Shootra. 

No, és ekkor jött az ihlet, hogy én mennyire vágyom egy tengerparti esküvőre! Nem tagadom, bakancslistámon szerepel, hogy szertartást vezethessek egy mediterrán környezetben. Akkor, ott, a kiállításon nagyjából össze is állt a kép: itt van Budapest tengerpartja és egy profi esküvőszervező a közvetlen környezetemben. Bedobtam az ötletet, és kaptam két igent!

Nem is vártunk sokáig, az év elején össze is ültünk a Két Szerecsenben, hogy megálmodjuk a koncepciót. Mindenképpen szerettem volna, ha olyan pár vállalja el a fotózást, akik igazán közel állnak hozzám! Így kerültek szó szerint képbe Márti & Ádám. Igaz csak augusztusban fogják megerősíteni házasságukat előttem, de a bemutatkozó találkozónkra már sor került, és úgy éreztem, hogy vagy Velük vagy senkivel…

Szandi pedig további szolgáltatókkal varázsolta igazán tökéletessé ezt a forgatási napot. Mindezek után elkezdtük visszafele számolni a napokat, és szurkoltunk, hogy mihamarabb érkezzen a szuper idő, és még az esküvőszezon berobbanása előtt meg tudjuk mutatni Nektek a végeredményt. 

Ha minden álmom így teljesül, akkor a világ legboldogabbja leszek!

Köszi mindenkinek, aki az utolsó szabad hétvégéjét töltötte Velünk, imádtam minden percét!

Aradi Dóra Szertartásvezető