Képzeljétek, a tegnapi nappal- legalábbis a jelenlegi állás szerint- erre az évre minden megrendelésemet teljesítettem, és ezzel lezárult egy korszak.
Elképesztő tempót diktáltam, és úgy érzem, hogy egy szempillantás alatt elrepült a nyaram. Május közepe óta kezdetét vették a várva-várt esküvők. Előfordult, hogy egy héten csak egy szertartásra szerződtem, de jellemzőbb volt a heti duplázás, és arra is volt többször példa, hogy három vagy négy szertartást vezettem. Mindez nagyjából azt jelenti, hogy heti egy alkalommal engedhettem meg magamnak kikapcsolódást a barátokkal, vagy úgynevezett énidőt.
A szezon kezdetén úgy éreztem, hogy ez sima ügy lesz. Tavaly is 24 esküvőt tartottam, idén az a plusz 5 meg sem kottyan már. Viszont két hete elérkezett a pillanat, amióta minden túlzás nélkül, csak sodródom az árral. Úgy érzem, hogy teljesen lelassultam, széthullott minden körülöttem, nem tudom tartani a tempót, amit megszoktam, és ez rettenetesen stresszel.
Ezen a ponton gondolkoztam el -némi segítséggel-, hogy bármilyen szenvedéllyel csinálom azt, amit csinálok, de ebben a pillanatban tehernek érzem a hivatásom, és felmerült bennem a kérdés: Megéri-e, hogy hosszú hónapokon át szinte nem látom a barátaimat, a családomat?!
Észre sem vettem, hogy beszálltam egy mókuskerékbe, és teljes robot üzemmódban pipálom a bakancslistám. Az álarcom vastag, ezért nem, hogy a kívülállók, még magam sem vettem észre, hogy a kis hobbim olyan volumenné nőtt, ami egészen egyszerűen ilyen mennyiségben nem tölt. Hiszen az esküvőkön átélt, fantasztikus élményeket fel sem tudom dolgozni, mert máris fókuszálni kell a következő nagy napra. Szívvel-lélekkel beleadni mindent és ugyanazt a száz százalékot nyújtani, mint az elsőn.
Közben tornyosulnak az üzenetek, akik már a jövő évet szeretnék szervezni, és rosszul érzem magam, hogy napokkal később tudok csak reagálni, mert máról a holnapra élek.
A kérdésre, hogy megéri-e?! A válaszom igen, DE nem ilyen mennyiségben. Bármilyen szenvedéllyel csinálom, be kell látnom, hogy csökkentenem kell az esküvők számát. Nem fordulhat az elő, hogy négy hónapig egyetlen nap sem pihenek.
Nehéz lesz nemet mondani, mert azt gondolom- és a visszajelzések is azt mutatják-, hogy ez az én utam. Amit csinálok az fiatalos, lendületes és nem mindennapi. Dóris! Nem tudom másképpen fogalmazni. Aki ismer, aki átélt már velem egy készülődési időszakot, az tudja, hogy nekem ez több, mint egy szertartás. Több, mint harminc perc!
Az őszi hónapokat pihenésre, regenerálódásra fogom szánni. Boldog vagyok, hogy a barátaim hozzám igazították a szabadságuk egy részét, és úgy érzem, hogy nem maradtam le semmiről, mert hamarosan együtt fedezzük fel tovább a világot.
Végre elmesélhetem a családomnak, hogy milyen nagyszerű emberekkel sodort össze az élet. Mennyi szeretet zúdult rám ebben a négy hónapban. Mennyit tapasztaltam, fejlődtem, és mennyire élvezem azt, hogy ilyen körökben, otthonosan mozoghatok.
A feltöltődés után pedig szeretnék beszámolni Nektek is a megannyi csodálatos esküvőről, és újra átélni ezeket a pillanatokat.
Időközben elkészült az új honlapom is- ezt a blogbejegyzés már innen írom-, amit még publikálni sem volt lehetőségem, úgyhogy azzal is fogok jelentkezni. Kíváncsi vagyok a véleményetekre!
Felkérést kaptam fotózásra, amire lázasan készülök! Elkezdhetem végre újra a beszédtechnikai tréninget is. Lehetőségem lesz mentorálni egy tehetséges pályakezdő szertartásvezetőt. Az együttműködési találkozóknak is eljött az ideje. Tele vagyok tervekkel!🤩
Nem fogok unatkozni, és hálás vagyok Értetek, hogy ennyi lehetőségem adódik, mert egyszerűen imádom ezt a milliőt!
Ölelés,
Dó
📷@sabinaabergerphoto🤍
📍@weddingshowroom.bp
#érzések#őszintén#2022#szertartásvezetővagyok#szertartasvelem#álommeló#küldetésteljesítve#szerelemnagykövet#aradidora
