Skip to content

Laura & Márk

Először is szeretném megköszönni a Love Project Weddings Esküvőszervezés-nek, aki ismét összeállított egy kifogástalan csapatot és ennek köszönhetően mindannyian életre szóló élményben részesülhettünk.

A mai napig nehezen találom a szavakat, amikor Szallerékra gondolok.

Élesen el bennem az emlék, amikor a Szent István Bazilika egyik vendéglátóegységének teraszán találkoztunk először és megpróbáltuk elképzelni, hogy milyen lenne velem az a bizonyos júniusi nap. Őszintén mondom, én már ott éreztem, hogy nagyon különleges élményben lesz részünk, ha együtt dolgozhatunk.

Ahogyan arra is emlékszem, amikor egy hűvös téli hónapon leírhatatlan szeretettel fogadtak otthonukban, hogy a bemutatkozó találkozó után végre ráhangolódjunk és megtervezzük a csoda napjukat.

Akkoriban ünnepelte Márk a születése napját, amire az Anyukája a kedvencét, székelykáposztát készített. Az első dolguk volt megkínálni, mert ilyet finomat még nem ettem. Valóban igazuk volt! Mennyei falatokkal telítve ültünk át a kanapára. Nézegettük a jégkorongra nyomtatott meghívójukat és elkezdtünk álmodozni.

Szinte kettőt pislogtunk, amikor az autómmal leparkoltam a Kilroy Was Here előtt. Egy rövid felkészülés után felcsendült Enrique Iglesias- Hero című száma. Izgatottan sétált egyre közelebb felém Márk a szüleivel, őt követte könnybe lábadt szemekkel Laura, majd szertartásommal elkezdtem a Bennük- érthető okokból – tomboló izgalmakat szépen lassan elcsitítani.

Az erdélyi szilveszter és a „sima csütörtökök” felelevenítését már hatalmas hahotázások követték. Sokat nevettünk, amikor megemlítettem az eljegyzésük történetét is.

Ugyanis a lánykérést eredetileg egy Krétai kikapcsolódásra tervezte Márk, viszont néhány nappal az indulás előtt derült ki, hogy nem az elképzeléseinek megegyező ékszert készítették el. Laura meg is jegyezte a hazafelé vezető repülő úton: „Azt gondoltam, hogy lánykérés lesz!”. Ha tudta volna Laura, hogy abban a pillanatban mindketten vegyes érzésekkel ültetek a fellegekben, hiszen Márknak is legalább akkora csalódás volt, hogy nem tudta véghez vinni a tervét!

Időközben elkészült a gyűrű 2.0-ás változata, amit Márk féltve őrzött, és a lánykérési forgatókönyv átdolgozásán is gőzerővel munkálkodott már.

Ősszel egy újabb kikapcsolódás várt rájuk, amikor Szlovénia felé vették az irány. Bár úgy volt, hogy el sem indulnak, mert Laura negyven fokos lázra ébredt. Meglepő lett volna, ha minden a forgatókönyv szerint alakul!- gondolta Márk!

Momoval (a kutyusuk) már a reggeli órákban tartottak a tükör előtti egy lánykérés főpróbát, hiszen egy hatalmas ékszeresdobozban lapult a gyűrű. Mindketten forgolódtak a tükör előtt, hogy vajon látszik-e Márk kabátzsebéből? Nem lett volna szerencsés, ha idő előtt leleplezi magát!

Valami isteni csoda folytán, nagy nehezen sikerült meggyőzni Laurát, hogy elinduljanak. Olyannyira, hogy még egy 12 kilométeres túrára sem mondott nemet.

Kihasználva Bled adottságait, egyik nap a tó partján sétálva az őszi táj színpompájában tündököltek. A kilátó pont felé sétálva az aranyló falevelek a lábaik alatt suttogtak, szemeik ragyogott a boldogságtól- Laura szemei a láztól is. A nap sugarai szikrázóan tükröződtek a fák között, amikor Márk úgy érezte, hogy ez lesz a megfelelő pillanat. Letérdelt és feltett azt a meghatározó kérdést, amire oly régóta várt Laura. Megható, váratlan pillanat volt, a tökéletes társsal. A válasz természetesen egy boldog és könnyes igen volt.

Az eljegyzés felidézése után szem nem maradt szárazon és meghatódva tettek fogadalmat egymásnak. Felültettem Őket egy érzelmi hullámvasútra!

A tavalyi év végén egy jégkorong mérkőzésen jártunk, amikor csillogó szemekkel újságolták, hogy elkészült az esküvői videójuk. Az én szemem pedig könnyekben úszott, hogy hosszú hónapok elteltével is ilyen izgatottságot és boldogságot látok a szemeikben ragyogni.

A mérkőzés szünetében bele is pillantottunk a JB Weddings semmihez sem fogható felvételeibe. Megmondom őszintén, azóta a hatása alatt vagyok!

Pályafutásom kezdetén nem gondoltam volna, hogy ilyen szövetségek alakulnak majd ki közöttem és a Szerelmesek között! Nem győzöm elég hálásnak lenni, mert ezek olyan élmények, amik örök életemre elkísérnek és mindig jó elmosolyodom, ha rájuk gondolok.

Hálás vagyok Nektek és köszönöm, hogy a bizalmatokba fogadtatok! Nem búcsúzkodom, mert tudom, hogy még látjuk egymást!

Ölelés,

Dóri

Laura és Márk visszajelzése az esküvőjük másnapján:

„Drága Dóri!

Talán mostanra fogtuk fel úgy igazán a tegnapi napot. Teljes szeretetbuborékban vagyunk azóta! A szertartás, amit általad kaptunk, minden álmunkat felülmúlta! Mindenki is sírt rajta. De tényleg! Egész este kaptuk a kérdéseket, hogy hol találtuk ezt a csoda lányt, aki ilyen gyönyörűen tud fogalmazni, beszélni, mesélni.

Szavakkal nem tudjuk kifejezni és megköszönni azt, amit tegnap átéltünk. Nem tudunk elég hálásak lenni ezért! Még a helyszíni staff is megjegyezte, hogy ők aztán nem szokták végig nézni a szertatásokat, de most egytől egyig mindenki végighallgatta, és meghatódott rajta.

Szavak helyett most beszéljenek a képek, küldjük, amiket Jóbi Gergőtől kaptunk.

Ölelés, Szallerék”

#házasság #boldogpillanatok #szerelemmunka #álommeló #küldetésteljesítve #tartsonörökké #szerelemnagykövet #aradidora #szallerék #Lauraésmárk #csákberény #kilroywashere