Vannak találkozások, amelyeket nem lehet elkerülni. Véletlennek tűnő pillanatok, amelyből barátság, vagy szerelem szövődik. Belebotlunk valakibe, összeakad a tekintetünk, majd továbbmegyünk. Elfelejtjük az egészet, éljük tovább az életünket, majd hónapok, vagy talán évek múlva újra találkozunk, és összekapcsolódunk. Valahogy így történt ez Kata és Csabi életében, és a mi kapcsolatunkban is.
Hogy hogyan is történt pontosan, azt megosztották már az RTL Reggeli adásában és most az én tollamból is olvashatjátok.
Kaposváron, az egyetemen találkoztak először. Már ott szemet szúrtak egymásnak, de akkor még csak érintőlegesen sodorta egymáshoz őket az élet. Aztán pár évvel később a szombathelyi színházban újra összetalálkoztak, ahol együtt dolgoztak, jó kollegális kapcsolatot ápoltak és szimpatizáltak is egymással. Két évaddal később a színházas karácsonyi bulin az egész estét átbeszélték, és valójában ekkor kezdték el megismerni egymást.
Ez után az este után, mintha az élet nagy rendezője irányította volna az eseményeket, és úgy alakította, hogy minél több időt tölthessenek egymással. Beugrások, szerepátvételek követték egymást, egyre több közös munka várt rájuk, és Csabi mindezeknek köszönhetően elkezdett más szemmel nézni Katára.
Az egyik koncertjük közepette a legzúzósabb résznél ennek hangot is adott, tulajdonképpen odaordította, hogy: Miért nem Te vagy a csajom? Aztán udvarlás hadjáratot indított, ami nem mindig úgy sült el, ahogy az tervezte. Mindezek után talán már Kata számára is kétségtelenné vált, hogy itt bizony van valami a levegőben. Egyre többet találkoztak a színház falain kívül is, egyikőjüknek sem esett ellenére a kellemes hangulatú séták, levesezések vagy koncertek.
A fordulópontot, az áttörést az első horvátországi horror nyaralásuknak köszönhetik, amit azóta is úgy emlegetnek, hogy Rémálom és rettegés Trogirban. A nyaralás, ahol a figyelem a romantika helyett, kiskutyájukra, Körtére összpontosult, de mégis összehozta Őket. Ez a néhány nap bebizonyította, hogy minden helyzetben számíthatnak egymásra, örömteli és kevésbé örömteli pillanatokban is. Mindezek még jobban megerősítették az egymás iránti bizalmukat és szeretetüket. Hazaérkezésük után éreztétek, hogy beférkőztetek egymás gondolataiba és szép lassan a másik szívébe is, ezért úgy döntöttek, hogy nem tudnak, és nem is szeretnének egymás nélkül élni.
Az elmúlt közel 3 év alatt sokat beszéltetek az eljegyzésről, úgy érezték mindketten megértetek rá. Csabi tudta, hogy nem szeretné semmilyen ünnepnaphoz kötni az eljegyzésüket, csak várta a megfelelő pillanatot- ez persze nem sikerült, mint utólag kiderült.
2020. október 03-án járunk, szombat van, forgatási szünnap, tökéletes időjárási viszonyok. Csodás! Irány a Prédikálószék! Ott kanyarodik a Duna, egyszerűen fantasztikus lesz! Forgatókönyv pipa. Valami ilyesmi játszódhatott le az eljegyzés napján Csabi gondolataiban.
A parkolóból persze rossz irányba indultak el, majd rátaláltak a helyes útra, ami nagyon durva emelkedőn felfelé vezető másfél órányi séta volt. Körtét közben Csabi egy ponton már felvette, mert nagyon megviselte a terep.
Végre felértek a csúcsra, ahol rengetegen voltak, és még én is leszólítottam Őket. Ugyanis a barátaimmal aznapra mi is a Prédikálószék kirándulóhelyet választottuk programnak, és Velük együtt előzgettük egymást séta közben. Készítettem a gyönyörű színekbe öltöző őszi tájról egy képet, amibe kéz a kézben, Körtével együtt belesétáltak. Annyira jól sikerül, hogy szerettem volna megosztani Velük, amit örömmel fogadtak.
Teljesen kipurcantak, akárcsak mi, és úgy döntöttetek, hogy szívesen leülnétek megpihenni. Katának a közeli padok is megtették volna, de Csabi mondta, hogy inkább menjetek olyan helyre, ahol kevesebben vannak. Ekkor már Katában felmerült a gyanú. Egy kis ösvény mellett leült egy farönkre, Csabi pedig egy útbaigazító táblát elemezve próbálta összeszedni a gondolatait, majd leült mellé és érezte, hogy van valami, mire Kata azt kérdezte:
- Na mi van, most lesz a lánykérés?!
Csabi totál lefagyott, hogy Kata átlátott a szitán. Gondolkozott, hogy erre most mit mondjon?
- De csak annyit felelt: IGEN.
- Ez most komoly?! – kiáltott Kata, szemében már csillognának a könnyek…
- Mire Csabi: Neeeem, csak szivatlak!
De Kata nem hagyta annyiban, érezte, hogy ez most bizony AZ a pillanat. Törnének elő az érzelmek, de emberek jelentek meg az ösvényen, így megvárták, hogy elmenjenek.
- Csabi ezután megkérdezi utoljára: leszel a feleségem? Könnyes igen… emberek az ösvényen ismét!
- Hát ez nem igaz, menjük már beljebb! – mondta Csabi.
Beljebb sétáltak az erdőbe, találtak egy újabb rönköt, majd Csabi, ahogy a nagykönyvben meg van írva térdre ereszkedett, és akkor tényleg utoljára, tényleg komolyan, a legigazibból megkérdezte, lesz-e Kata a felesége?
A válasz természetesen, egy hatalmas, őszinte, boldog és könnyes IGEN, taps kíséretében az ott kirándulóktól. Ilyen egy klasszik színész eljegyzés: próba, előadás, taps!
Késő délután felé járunk, hűvösödik, indultnak hazafelé, amikor újra összefutunk. Tartanak felénk, és a Kata arcára kiülő öröm láttán, biztos voltam benne, hogy itt bizony eljegyzés történt. Éééés ebben a pillanatban Kata gyűrűsujján a csillogó ékszert felmutatja. Emlékszem azonnal félredobtam a szendvicsem, felpattantam, velük együtt örültem, gratuláltam, és hirtelen azon kapták magukat, hogy éppen azt instruálom, hogyan is fogjuk megörökíteni ezt a pillanatot.
Halkan szeretném megjegyezni, hogy az utolsó hajadon fotó után, én lőttem róluk az első jegyes fotót is. Búcsúzáskor annyit mondtam nekik: elképzelhető, hogy még találkozunk! Akkor, ott szerintem nem értették, talán fel sem fogták, hogy miről beszélek. Néhány hónappal később, 2021. június 12-én pedig ott álltak előttem azzal a szándékkal, hogy a lánykérésnél elhangzott igent fogadalmukkal erősítsék meg családjaik és barátaik körében.
Talán ezt így írásban, nem is tudom átadni neked- aki olvasod most ezeket a sorokat-, hogy mit éreztem az első találkozásunkkor, amikor felkértek szertartásvezetőjüknek, amikor tavasszal megkezdtük az egyeztetéseket, vagy amikor ott álltam előttük a Nagy Napon!
Szerencsére volt egy kiváló fotós és videós csapatuk, akik megörökítették ezeket a pillanatokat, amik úgy gondolom, hogy kommentár nélkül is megállják a helyüket.
Egészen elképesztő az, amit ebben a néhány órában adtunk egymásnak! A teljes szezonra feltöltöttek és nagyon magasra tettétek a lécet! Biztos vagyok abban, hogy örökké emlékezni fogok erre az időszakra, és nem győzöm elég hálás lenni, hogy utamba ejtette őket a sors, vagy nem tudom, minek, kinek nevezzem!?
Maradjatok mindig ilyen boldog Wadak!
